
Ephesians 3
EPH 3:1 Ezért [vagyok] én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;
EPH 3:2 Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben;
EPH 3:3 Hogy [tudniillik] kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírám röviden,
EPH 3:4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felõl;
EPH 3:5 A mely egyéb idõkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Õ szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
EPH 3:6 Hogy [tudniillik] a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az õ ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
EPH 3:7 A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Õ hatalmának munkája szerint.
EPH 3:8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;
EPH 3:9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felõl, a mely elrejtetett vala örök idõktõl fogva az Istenben, a ki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;
EPH 3:10 Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,
EPH 3:11 Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:
EPH 3:12 A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk [Istenhez] az Õ benne való hit által.
EPH 3:13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsõségtekre vannak.
EPH 3:14 Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja elõtt,
EPH 3:15 A kirõl neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
EPH 3:16 Hogy adja meg néktek az Õ dicsõsége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerõsödjetek az Õ Lelke által a belsõ emberben;
EPH 3:17 Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
EPH 3:18 A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága [az Isten jóvoltának,]
EPH 3:19 És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy [ekképen] beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
EPH 3:20 Annak pedig, a ki véghetetlen bõséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erõ szerint,
EPH 3:21 Annak légyen dicsõség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségrõl nemzetségre örökkön örökké. Ámen!
| Other Resources and Sponsors | ||
| American
Unsecured Visit to get a online loan for any reason. Get Approved Today! |
Credit
MD Credit Card Debt?? Offers debt consolidation that can help get your finances back on track Today! |
America
One Funding Get an Unsecured Loan for personal or business. Get approved Now! |
| Business
Case - ROI Get help formulating Return on Investment for your business? |
HIPAA Click and Comply Your online solution for all of your HIPPA Training needs! HIPAA Training and Compliance tools! |
Diets
MD Looking for a weight loss program that works? The MD Diets program was designed by medical professionals and is proven to work! |
| Fast
Approval Credit Cards Bad Credit keeping you from getting a loan or credit card? Find a Bad Credit Loan that is right for you! |
Google The best directory on the net! Find exactly what you are looking for today! |
Online
Student Credit Cards Looking for a Student Credit Card Online? Find the credit card that is right for you! |