
Galatians 4
GAL 4:1 Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;
GAL 4:2 Hanem gyámok és gondviselõk alatt van az atyjától rendelt ideig.
GAL 4:3 Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként:
GAL 4:4 Mikor pedig eljött az idõnek teljessége, kibocsátotta Isten az õ Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett,
GAL 4:5 Hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.
GAL 4:6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!
GAL 4:7 Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.
GAL 4:8 Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek;
GAL 4:9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?
GAL 4:10 Megtartjátok a napokat és hónapokat és idõket, meg az esztendõket.
GAL 4:11 Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek.
GAL 4:12 Legyetek olyanok, mint én; mert én is olyanná lettem, mint ti: atyámfiai, kérlek titeket, semmivel sem bántottatok meg engem.
GAL 4:13 Tudjátok pedig, hogy testem erõtelensége miatt hirdettem néktek az evangyéliomot elõször.
GAL 4:14 És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.
GAL 4:15 Hová lõn tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna.
GAL 4:16 Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat?
GAL 4:17 Nem szépen buzgolkodnak érettetek, sõt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettök buzgolkodjatok.
GAL 4:18 Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok.
GAL 4:19 Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szûlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.
GAL 4:20 Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felõletek.
GAL 4:21 Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt?
GAL 4:22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól.
GAL 4:23 De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által.
GAL 4:24 Ezek mást példáznak: mert azok [az] [asszonyok] a két szövetség, az egyik a Sinai hegyrõl való, szolgaságra szûlõ, ez Hágár,
GAL 4:25 Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.
GAL 4:26 De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,
GAL 4:27 Mert meg van írva: Ujjongj te meddõ, ki nem szûlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon.
GAL 4:28 Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk.
GAL 4:29 De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.
GAL 4:30 De mit mond az Írás? Ûzd ki a szolgálót és az õ fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nõ fiával.
GAL 4:31 Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi.
| Other Resources and Sponsors | ||
| American
Unsecured Visit to get a online loan for any reason. Get Approved Today! |
Credit
MD Credit Card Debt?? Offers debt consolidation that can help get your finances back on track Today! |
America
One Funding Get an Unsecured Loan for personal or business. Get approved Now! |
| Business
Case - ROI Get help formulating Return on Investment for your business? |
HIPAA Click and Comply Your online solution for all of your HIPPA Training needs! HIPAA Training and Compliance tools! |
Diets
MD Looking for a weight loss program that works? The MD Diets program was designed by medical professionals and is proven to work! |
| Fast
Approval Credit Cards Bad Credit keeping you from getting a loan or credit card? Find a Bad Credit Loan that is right for you! |
Google The best directory on the net! Find exactly what you are looking for today! |
Online
Student Credit Cards Looking for a Student Credit Card Online? Find the credit card that is right for you! |