Job 14 [1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
JOB 14:1 Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
JOB 14:2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
JOB 14:3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
JOB 14:4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
JOB 14:5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
JOB 14:6 Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
JOB 14:7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
JOB 14:8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
JOB 14:9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
JOB 14:10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
JOB 14:11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
JOB 14:12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
JOB 14:13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
JOB 14:14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
JOB 14:15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
JOB 14:16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
JOB 14:17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
JOB 14:18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
JOB 14:19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
JOB 14:20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
JOB 14:21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
JOB 14:22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.